Csibe Bölcsőde

Kisbögre és Tudomány címmel indít felvilágosító programot a Magyar Gyermekorvosok Társasága. Nemrégiben egy vizsgálatot végeztek, hogy felmérjék, hogyan táplálják az édesanyák az 1–3 éves korú gyermekeiket. A kutatás szükségességének okáról és eredményérõl dr. Szabó László, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke nyilatkozott lapunknak.

– A csecsemõk életének elsõ hat hónapjára vonatkozó üzenet teljesen egyértelmû mindenki számára: az a legideálisabb, ha ebben az idõszakban a baba csak anyatejet kap, amennyiben az édesanya ezt biztosítani tudja számára.

Féléves kor után aztán, a hozzátáplálás idõszakába lépve bizonyos szabadságuk lesz a szülõknek abban, hogy mit is adjanak a gyermeküknek.

Egy korábbi kutatásunk azt mutatta, hogy sajnos kezdünk viszszatérni egy harminc évvel ezelõtti tendenciához, s tehéntejet, kecsketejet is adnak egyéves kor alatti babáiknak az édesanyák.

A szakma azonban tiltja a tehéntejet az egyéves kor alatti gyerekek esetében, hiszen nagy fehérje-, kalcium- és sótartalma, valamint alacsony vastartalma miatt hatása kedvezõtlen a kisgyerek szervezete számára.

Az egyéves kor alatti gyerekek táplálására vonatkozóan sok jó szakmai irányelv létezik már, ám nem igaz ez az 1–3 éves kicsik esetében, ezért a Magyar Gyermekorvosok Társasága úgy döntött, hogy ezen korosztály táplálását is megvizsgálja.

Édes és sós – árt, ha túl sok

– Anyatej ilyenkor már csak elvétve van, viszont kibújnak a kisgyerek fogai, s valójában mindent meg tud enni, amit a felnõttek is – mondja dr. Szabó László. De fontos leszögezni, hogy a csecsemõ nem kis felnõtt!

Nagyon sok szervi tulajdonsága másként mûködik még, így egyáltalán nem helyes, ha ugyanazokat az ételeket kapja, amit a szülõk fogyasztanak.Egy professzionális céget bíztunk meg a reprezentatív mintavétellel, olyan anyukákat kerestek meg, akiknek 1–3 év közötti gyermekük van, s akik hajlandóak voltak egy háromnapos táplálási naplót vezetni.

Több mint 200 anyuka vett részt a vizsgálatban, így 600-nál is több nap táplálási adatai álltak rendelkezésre. Ennek professzionális elemzése megtörtént.

A kutatás egyik legfõbb üzenete, hogy gyakorlatilag ezeknek a kisgyerekeknek a táplálása a felnõtt táplálásnak megfelelõ, vagyis sokan kapnak közülük tehéntejet, s rengeteg olyan ételt esznek, amik hozzáadott só nélkül is túl magas sótartalommal rendelkeznek, így például a fehér kenyér, felvágottak, sajtok fogyasztása számottevõ.

Összességében négyszeresét eszik meg a kívánatos sómennyiségnek naponta.Az is kiderült, hogy a megkérdezett családok mindegyikében naponta esznek valamilyen édességet a gyerekek, sõt, 40-50%- uknál akár naponta többször is fogyasztanak mondjuk csokoládét.Összességében az egész családról elmondható, hogy helytelenül étkezik. Gyakran isznak cukrozott üdítõitalokat, ami szintén egészségtelen. A túl sok só és cukor idõvel szív- és érrendszeri betegségeket okozhat, s természetesen a cukorbetegségre is komoly rizikófaktorok.

Vasból árt a túl kevés

– A másik oldalon viszont olyan anyagok vannak, amelyekbõl túl keveset juttatunk be a kisgyerekek szervezetébe. Ilyen a vas – folytatja dr. Szabó László. Azzal nincs is semmi gond, ha egyéves kor után mondjuk reggel és este is iszik egy pohár tejet a kisgyermek. Nem mindegy azonban, hogy milyen italról van szó! A tehéntejnek nagyon alacsony a vastartalma, az anyatejben sincs egyébként sok vas, viszont abból könnyebben szívódik fel. Napi fogyasztásban 8 mg vasra van szükség, ami azonban kb. 13 liter tejben van meg. A vörös húsok is hasznos vasforrások, ám 1 kg marhahúst kellene megenni ahhoz, hogy a napi szükségletet fedezzük. Brokkoliból 3 kg lenne az ehhez kívánatos mennyiség. Vannak azonban olyan gyermekitalok, amelyek tehéntej alapúak, ám dúsítják vassal, C-vitaminnal, segyéb fontos ásványi anyagokkal. Olyan összetételûek ezek, amelyekbõl optimálisan tud a vas felszívódni. S ha reggel és este ilyenbõl megiszik két deciliternyit a kicsi, akkor gyakorlatilag bevitte azt a vasmennyiséget, amire szüksége van, s ami a fõ, hogy ezt táplálékkal tette, nem pedig valamilyen gyógyszerrel. A vas borzasztó fontos az 1–3 éves korú gyerekek agyfejlõdéséhez is. A késõbbi gyenge iskolai teljesítmények hátterében a kisgyermekkori vashiányos táplálkozás is állhat. A vashiány vérszegénységet is okoz, ami fáradékonysághoz, a teljesítõképesség csökkenéséhez vezet.

Konklúzió, feladatok

– A probléma tehát adott, melyre fel kell hívnunk a társadalom figyelmét, hiszen a Magyar Gyermekorvosok Társasága ezt nem tudja egyedül megoldani. Meg kell szólítanunk a szakmát, a jogalkotókat, az egészségügyi szakma irányítóit, hogy a szakmai kollégiumok olyan irányelveket fogalmazzanak meg, amelyekhez aztán tartania kell magát minden gyermekgyógyásznak és védõnõnek is. Protokollok kialakítása szükséges, amelyek kõkeményen javasolják a helyes táplálkozás követését.A sajtónak is szerepe van, hiszen rajtuk keresztül az édesanyákat is el kell érnünk, hogy a helyes ajánlásokat kövessék a gyermekük egészsége érdekében. A honlapunkon (www.gyermekorvostarsasag.hu) idõszakosan hírleveleket jelentetünk meg, étkezési tanácsokat és receptmintákat közlünk majd. Kétévente pedig megismételjük a felmérést, hogy lássuk, mennyire voltunk effektívek. Ugyanakkor csatlakozunk a Magyar Hypertonia Társasághoz, amely elindította Stop Só programját. Ennek lényege, hogy nem pusztán az embereket, a fogyasztókat figyelmezteti a túlzott sófogyasztás veszélyeire, de felveszi a kapcsolatot a gyártókkal is, hogy alapkészítményeikben kevesebb sót használjanak.

Ami a közétkeztetést illeti

– Kétségtelen, hogy a fenti vizsgálatban szereplõ kisgyerekek a különbözõ oktatói-nevelõi intézményekben a közétkeztetés résztvevõivé válnak. Terveznek-e ebben a korosztályban is hasonló felmérést a jövõben?

– Igen, mindenképpen. A közétkeztetést rendszeresen ellenõrzik, bár sajnos tudjuk, hogy az elvárásoknak anyagi okok miatt nem tud tökéletesen megfelelni. Viszont még mindig jobbnak mondható bizonyos szempontból, ha csak szabadon a lakosság étkezését tekintjük. Fontos szerepe van, elöl kellene járnia a jó példával, de ne felejtsük el, hogy sok helyen az egyszerûbb, sótlan közétkeztetés mellett büfé is mûködik, amelyben a kínálat sós és édes csábításokban egyaránt bõvelkedik. S gyakori, hogy a konyhán helyesen összeállított étrend helyett a gyerek inkább a büfébe rohan, s ott lakik jól. Ezen jó lenne változtatni, s hosszabb távon bizony mindenkinek, aki az egészséggel foglalkozik, kötelessége a helyes irányba terelni a gyerekeket.

Nebehaj Tímea

Lapunk májusi számában olvashattak a „Legyen jobb a gyermekeknek!” elnevezésû nemzeti stratégiáról, amelynek elkészítésében a Magyar Tudományos Akadémia Gyermekszegénység Elleni Programirodája is közremûködött. Cikkünk megjelenése után megkerestük a stratégia értékelõ bizottságának szakembereit is. Ezúttal a programiroda egyik szakértõjével, Hadházy Ágnessel folytatott beszélgetésünket olvashatják.

Vegyük észre, ha éhes a gyerek

– Mi a véleménye azokról a vélekedésekrõl, melyek szerint vannak olyan gyerekek, akik a közétkeztetés, nevezetesen az iskolai/óvodai étkeztetés nélkül életveszélybe kerülnének, annyira alul, illetve rosszul tápláltak?

– Lehetnének a gyerekek rászorultságáról, illetve tápláltságáról pontosabb adataink, ha az úgynevezett státusvizsgálatok eredményei országosan feldolgozásra kerülnének. A törvényhozó viszont már sokkal korábban eldöntötte, hogy vannak rászorulók, amikor ingyenes óvodai és iskolai étkezést biztosít normatív alapon, aminek rendszerét még a nyári hónapokra is kiterjesztette. Vagyis nem vélemény kérdése, hogy igen, vannak olyan gyerekek, akik számára a közétkeztetés meghatározó, akik enélkül éheznének, illetve ha nem jutnak hozzá, akkor éheznek is. Más kérdés, pont a nyári étkeztetés vonatkozásában, hogy a tartós élelmiszer juttatása helyettesíti-e a legalább egyszeri, jó minõségû meleg ételt, amit a gyerekek kapnak. Az MTA Gyerekszegénység Elleni Programja keretében folyó szécsényi kistérségi akciókutatásban azt a tendenciát regisztráltuk, hogy 2004 és 2008 között 9-rõl majd 33 százalékra nõtt azon gyermekes családok aránya, akiknek nem jut elegendõ pénze élelmiszerre. Folyamatosan, az ott élõk 1 százaléka éhezett. Az éhezõ gyereknek még a gondolata is köveket, hegyeket kell, hogy megmozgasson. De a XXI. században, Európa közepén ne csak akkor borzadjunk el, ha életveszélyt okozó éhezést tapasztalunk!Szintén saját kutatási eredményünk a fent említett kistérségbõl, hogy kisgyermekkorban (1–3 éves) a szegény gyerekek testsúlya elmarad a nem szegény gyerekekétõl, és ezt a hátrányt 6–7 éves korukra hozzák be. Nem tudunk elvonatkoztatni attól, hogy 3 éves korban indul az óvodaközétkeztetéssel, itt összefüggés mutatkozik. Felfogásunk szerint a kora gyerekkor rendkívül meghatározó a gyerekek további fejlõdése, egészségi állapota és ezzel összefüggõ teljesítményei vonatkozásában, mert ezek ebben a korban alapozódnak meg. Ha a KSH adatszolgáltatásait nézzük, akkor azt találjuk, hogy pl. a háziorvosok és házi gyerekorvosok jelentései szerint az alultápláltság létezõ jelenség, azonban tízszer-hússzor nagyobb arányban van jelen a túltápláltság is. Ez utóbbi is súlyos kockázati tényezõ a további egészségi kilátásokra. A szegénységgel minden bizonnyal egyoldalú, nem kielégítõ, és a gyerekek testi és szellemi fejlõdését nem biztosító táplálkozás jár és ez alul- és túltápláltságban is jelentkezik.

– Mit gondol a magyar közétkeztetésrõl? A gyermekétkeztetésrõl?
Ezen a területen mit kellene tenni ahhoz, hogy a gyerekeknek tényleg jobb legyen?

– A közétkeztetés tehát rendkívül fontos, hiánypótló és nagyon vitatott színvonalú. Ha csak az OÉTI adatelemzéseit nézzük, már akkor szembeötlik, hogy mennyire nem követi a korszerû táplálkozás követelményeit. Pedig tudunk fõzni, csak a korszerû eljárások igen beruházás igényesek, erre egy kis település önkormányzati konyhája nem tud áldozni. A feldolgozott és fagyasztott élelmiszereket eddig könnyebb volt beszerezni, mint a helyben termelt friss zöldséget, gyümölcsöt. Talán ebbõl is adódik, hogy kevés jut, nagyon kevés jut ebbõl a gyerekeknek. Nagy elõrelépés, hogy amit eddig néhány település maga próbált megszervezni, arra már jogszabályi lehetõség is van, vagyis bevonható lehet a helyben termelt élelmiszer.

– S mit gondol a magyar gyerekek táplálkozási szokásairól, a magyar családok élelmezési helyzetérõl? Merre mutat, hová vezethet a jelenlegi állapot, s mi hozhat pozitív változást ebben?

– A táplálkozási szokásaink nehezen változnak és nagyon sok a divatelem benne, nem beszélve a rengeteg információról, amik között igen nehéz eligazodni, hogy mi a jó és mi nem. Ha a statisztikát nézzük ebben is, kevés, lassan elfogadottá váló alapélelmiszerbõl igen keveset fogyasztunk, gondolok itt a halra, gyümölcsre, zöldségre. Saját adataink azt mutatják, hogy egy szegény kistérségben a családok asztalára még kevesebb jut ezekbõl a fontos táplálékokból. A szegény családok nagyon sok krumplit és száraztésztát használnak és ha tehetik, akkor disznóhúst.Ahol megtehetik, ott meg látjuk a státusfogyasztás anomáliáitanomáliáit, az energiaitalokat, a sok cukorral készült üdítõket, teákat, amikre már fiatalon rászoknak a gyerekek. De jó lenne ismerni ezt a szokást alaposabban, netán a helyi konyhák jobban figyelembe vehetnék a helyi szokásokat, hogy megvalósítható lehessen a közétkeztetés kompenzáló funkciója. Mert szerintem ez lenne az egyik legfontosabb feladata. Szakemberektõl nem régen azt hallottam, hogy talán az se válna – szabályozási oldalról – a közétkeztetés színvonalának kárára, ha nem vendéglátásként kezelnénk a közétkeztetést. Nem tud a rendszer rugalmas lenni, alkalmazkodni az igénybevevõk életkori sajátosságaihoz (másra lenne szüksége a nyugdíjasotthon lakóinak meg az óvodásoknak, a még kisebbekrõl nem is beszélve), és persze alacsonyak a normatívák. Kiemelten kellene kezelni a leghátrányosabb helyzetben élõ gyerekek ellátását, a napi háromszori étkezést kellene általánosan biztosítani számukra. És akkor nem beszéltünk az egészen kicsi gyerekekrõl, akik még nem járnak közintézménybe. A Szécsényi Gyerekesély Programnak az egészen kicsiket befogadó Gyerekházaiban látjuk, hogy milyen nagy szükség van az ismerkedésre a jó étkekkel és elfogyasztásuk kulturált körülményeire. Nekem nagyon tetszenek a közétkeztetést megújító kísérletek, szándékok, általánosabbá válásukat segíteni kellene. És ne feledkezzünk meg az étkezés körülményeinek szocializációs funkciójáról. Annak körülményeit is javítani szükséges, és itt egyaránt gondolok arra, hogy hagyjunk az ebédre elegendõ idõt az iskolákban, hogy legyen mindenhol étterem, hogy jó minõségû legyen a tányér, az evõeszköz, hogy legyen víz, szalvéta, abrosz az asztalon stb. Nem egy iskolával találkoztam, ahol ezt sem tudják biztosítani. De a legfontosabb talán az egymásra figyelés lenne, hogy vegyük észre, ha éhes a gyerek, ha nem kapja meg a közétkeztetést, mert épp aznap nem volt iskolában, vagy ha nem tudja megenni, mert a családi étkezési szokások nagyon eltérõek.

Nebehaj Tímea

2010. július–augusztus ÉLELMEZÉS

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat